Látogatás Madeira szigetén - ismerkedés a vendéglátó szakképzés jó gyakorlatával

Írta: Netteszt, idő: 2018-05-16 23:28:52

2018 február-március során egy 10 főből álló intézményvezetői csoport látogatott el Funchalba, Madeira szigetére. Az utazás a WEXEdU Alapítvány szervezésében, "Az oktatás és a munka világa közötti átmenet előmozdítása" című és 2017-1-HU01-KA102-035313 számú Erasmus+ projektje keretében valósult meg, a vendéglátás témakörére fókuszálva.

A szakmai tanulmányút során az ATLME portugál partnerszervezet hatékony koordinálásával színes, komplex programban volt része a 10 résztvevőnek. Mivel minden igazgató vagy helyettes olyan szakképző intézményből érkezett, ahol vendéglátáshoz kapcsolódó képzés (is) folyik, kiemelt érdeklődéssel figyelték a Madeirán központi szerepet betöltö turizmus és vendéglátás minden elemét.

A képzés területén elsősorban a Funchali Vendéglátóipari és Turisztikai Szakképző Intézmény mindennapjaiba és munkájába nyert betekintést a csoport. Ezen felül számos szállodában, mint gyakorlati képzőhelyen volt alkalmuk megfigyelni a diákok hatékony átvezetésének körülményeit a munka világába.

Különleges élmény volt látni és megélni azt, ahogy a diákok a szakképző intézmény saját szállodájában és éttermében fokozatosan, szakoktató felügyelete mellett sajátítják el a vendéglátás és a turizmus professzionális megközelítését.

                                                        

Kommentek:

Szólj hozzá: